Samarjay Károly rövid verseijogász, ügyvéd, költő és királyi tanácsos |
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd szived
Értem hevül.
Az ősi címerek ezüst
S aranytól fényesek,
Reájok az őszült apák
Gőggel tekintenek.
"Mi ad, kis méhe, oly erőt,
Hogy küzdve társidért
Meghalsz kasodnak ajtaján,
Bár nem nyersz hírt, se bért?"...
Gyászének kísérte szegény házból a koporsót,
Udvart és a szobát tárva hagyák üresen.
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szivem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
A' hányszor Duna hószinü jégbe takarja el arcát,
Annyiszor ott vélem látni Szilágyi hadát.
Gyáva henyélőknek másoltam sok pörös aktát,
Mert másként éhség dönt vala sírba utóbb.