Sáfáry Lászlóköltő |
Izmunkat gépekbe töltögetjük.
Sok száraz akta agyvelőnket issza.
Fejük felett a gondok úgy bokáznak,
mint részeg részesek gyümölcsvesztett tarlón.
Az összetartozás meleg sugár,
izzik szívemben,
mint rózsatőn a reggel.
Most még éhség és vörösbor váltogatja napjaim színét.
Sokszor emelkedik öklöm
a milliók öklével együtt,
és sokszor vagyok magamban is.
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.