Sáfáry Lászlóköltő |
Völgybe ért a riadt nyáj kolompja,
és az ég minden felhője a világra zuhant.
Szerelmes lány rohan az éjszakában,
édes, édes virágom,
keresi eltűnt kedvesét.
A háborút és a békét a nagyurak csinálták,
nem tudjuk, ki parancsolta nekik.
Megérkezett az ősz,
és a szüretelők dalolása a falvak felé vonul.
A sugár fenyőfák és tölgyek pusztulnak lassan,
a tél szaggatja a fák levelét.
Ahol annyit rejtőztem a sűrű csendben,
már csak néhány fa mered a magasba lombtalanul.
Bimbó kinyílik,
virág lehullik,
és egyre súlyosabb az életünk.
Gyárak leállnak,
földek kiégnek,
nem terem itt már csicsóka se.
A sötétség hegyről hegyre lép,
és a csillagok is az ég párnái mögé merültek.
Való és álom, ebből áll az élet,
Csak valónak élj, hogy megküzdj vele,
Álomnak ha hiszel, valóra éledsz...