Sáfáry Lászlóköltő |
Fiatal szememben,
fiatal szemedben végtelenrégi sírások
és végtelenrégi kacagások könnye remeg.
A víz mellett találtam egy csigát,
házatlan volt és kék, mint az ibolya.
Megfogtam és a patakba tettem.
Egy kiálló száraz kis kődarab lett a börtöne.
Amíg elérsz idáig a gyertyánoson keresztül,
kiálts néhányszor,
halljam, hogy jössz,
halljam a hangodat.
Nehezen jöttem el Budapestről,
mégis hazajöttem,
nem énfelém sugárzik már a kedvesem szeme,
a forró nyári napon mit kódorogjak ott egyedül.
A völgyre az éjszaka súlyosan borul rá
és újra meg újra a sötét erdőbe süllyeszti csillagait.
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág elhervadt csendesen.