Sáfáry Lászlóköltő |
Ez a gesztenyefa tizenkét évvel ezelőtt is
csendesen száradt a szemétdomb és a palánk között,
sokat olvastam a tetejében Nick Cartert és egyéb tiltott könyveket.
Most is itt áll száradón
és hólétől nedvesen.
Rozzant szekerek száradtak a sárba,
dudva nő a kerekek körül.
Jobb volna már a szakadékba lehullni,
üres itt minden,
minek itt a szekér!
Fejük felett a gondok úgy bokáznak,
mint részeg részesek gyümölcsvesztett tarlón.
Izmunkat gépekbe töltögetjük.
Sok száraz akta agyvelőnket issza.
A tengerparton talán elhallgatott egy andalúz gitár,
és körülöttünk kehelybe bomlik milliónyi bimbó.
Hazám patakjai mentén
éhező zsellérek és szomorú szerelmesek élnek.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Fiatal vagyok.
Korán terebélyesedtek vágyaim
szülőföldem hatalmas hegyei között.
Sok-sok villám a sötét felhők közt készen feszül.
Készek vagyunk mi is,
jelekre várunk
kopasz, vénülő jegenyék alatt.