 | Réthy Lászlóetnográfus, numizmatikus, költőként Lőwy Árpád néven ismert |
A muzeum mögött négy szeglet
Határol egy területet,
Amelyen folyik napi életem
S e kis világ ma már elég nekem.
A vallás menyországot ígér,
Ott lesz a lélek örök üdve!
Ez a hagyomány Egyptomból
Került be a keresztény hitbe.
Nagy ünnep van ma, - ritka nagy ünnep,
Hódoló népek ünnepet ülnek!
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafennt is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Egy bolt elé a járda-szélen,
Valami jó kéz minden télen,
Kenyérmorzsát szór rendesen,
S eltünik szótlan, csendesen.
A hajdankorban, aranykorban
Göröghon szép szigetvilágát
A rózsaújjú szűzi hajnal,
Édes fuvalma lengte át.
Kora reggel még, - oly hideg van -
S kis gyermekek hosszú sorokban
Templomba mennek.
Fiúk s lányok; külön padokba’
Imát rebegnek fagyoskodva
A jó Istennek!
Égő Nap! a Menny királynéja Te,
Ki trónodról tekintsz a földre le.
Életet, áldást árasztva le ránk,
Szivem tárom ki előtted - Anyánk!
Mily szép a Föld! - mező ha zöldel
S nyár derekán aranykalászt terem;
A folyamakban hal tenyész s a háló
Nem jő fel zsákmány nélkül sohsem.
Leáldozott a nap, nem szól már a kolomp,
A tópart fövényén kikötve áll a komp;
Pihenni tért a nép, a kicsi ablakok
Sötétek, ámde fönnt ragyognak csillagok.
A költők már Hazát, Szerelmet,
Hitet, Eszményt - mindent megénekeltek:
Női szívet és büszke férfikart,
S itt hagyták Lőwynek - a Szart.
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegezugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott, csak "Nála" van,
Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
Az "Édest" látja untalan.
Lőwy Árpád és a magyar nemzet.
Irodalmunkban, - büszkén mondom -
Nincs több olyan tipikus költő,
Mint Lőwy Árpád, akit ismer
Már egy egész nagy emberöltő.