 | Réthy Lászlóetnográfus, numizmatikus, költőként Lőwy Árpád néven ismert |
Egy bolt elé a járda-szélen,
Valami jó kéz minden télen,
Kenyérmorzsát szór rendesen,
S eltünik szótlan, csendesen.
"Szeresd felebarátodat"
Igy szól a szép krisztusi - tan,
"Mint tenmagadat!" - ezzel sajna!
Nagyon megszigorítva van...
A muzeum mögött négy szeglet
Határol egy területet,
Amelyen folyik napi életem
S e kis világ ma már elég nekem.
Micsoda nyár! - Rettentő kép ez!
Kiég a föld, patak kiszárad;
Erdőn, mezőn, amerre járok
Alig látok egy zöld fűszálat.
Drammen táján Norvégiában
Járok a fjord körűl magam:
Nézem, hogy a napfényes víznek
Mily csodás smaragd tűkre van.
Bármerre is, tekint a szem,
Mindenütt: élet! élet!
Rózsás öléből hinti szét
Anyánk, a nagy Természet.
Leáldozott a nap, nem szól már a kolomp,
A tópart fövényén kikötve áll a komp;
Pihenni tért a nép, a kicsi ablakok
Sötétek, ámde fönnt ragyognak csillagok.
Hatodnapon teremte Isten embert,
Mint Mózes első könyve mondja:
Saját képére! s aztán megpihent, mert
A nagy probléma meg volt oldva.
Megyek városból ki, messze
Hol nincs autó s velocipéd,
Hol csak virágokkal beszélek
S a tücsök mond el egy regét.
Egész lélekkel, igaz szívvel
Hódolok Krisztus szellemének!
- Minden szavamból rám ismernek:
Akik igazán keresztények.
Jahve teremté a Világot,
Egy szavával, mondván: Legyen!
S a nap sütött s forgott a föld, és
Völgyben fű nőtt s a fa a hegyen.
A hajdankorban, aranykorban
Göröghon szép szigetvilágát
A rózsaújjú szűzi hajnal,
Édes fuvalma lengte át.
Égő Nap! a Menny királynéja Te,
Ki trónodról tekintsz a földre le.
Életet, áldást árasztva le ránk,
Szivem tárom ki előtted - Anyánk!
Mióta ember van a földön.
A létezése okát kereste,
Istent látott a Tűzgolyóba nappal,
S holdfényben, csillagokban este.
Mily szép a Föld! - mező ha zöldel
S nyár derekán aranykalászt terem;
A folyamakban hal tenyész s a háló
Nem jő fel zsákmány nélkül sohsem.