Reményik Sándor

Reményik Sándor versei a háborúról

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból
1890. augusztus 30. (Kolozsvár) — 1941. október 24. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

A mi adventünk

A békejobb még vissza-visszarándul,
Rángatja görcs: gőg, szégyen, gyűlölet,
Engedne az ököl, de megkeményszik.

Tovább...

Catalaunum

Megint nem győzött hún, se római.
A zivatar elül.
Marad a lelkem Catalaunum síkja,
Marad a csata eldöntetlenül.

Tovább...

Mohács után

A király szőke fején a sisak,
Tomory vasmarkában a kereszt,
Maroknyi had halálra szánt szíve:
Irgalmat nem találtak.
Mohács felett olyan csillagok álltak.

Tovább...

Őszi rózsa

"Őszi rózsa, fehér őszi rózsa"...
Ma öt éve furcsa virág lettél.
Ábrándozó lelkek
Szelíd kiskertjéből
Vadul kitépettél.

Tovább...

Budaőrs, erdő, 1930

Itt folyhatott az ütközet,
A nagy harc kis, külön csatája:
Egymásra fogta fegyverét
A Fátum magyar katonája.

Tovább...

Hogy is volt?

Lidérccel álmodik a nagyhavas,
A fülledt éj a hegy nyakába, ül
Közel-távol egy lélek, annyi se,
Csupán a fenyők állnak őrszemül.

Tovább...

Egyszer talán majd mégis vége lesz

És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez.

Tovább...

A katonák

Külön-külön mind csöndes emberek,
Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág,
Együtt: a katonák.

Tovább...

Katona-dal

Ha vinni súlyos batyunkban a bút:
Gyerünk!
A célhoz vezet minden földi út.

Tovább...