![]() | Ráskai Ferenceredeti nevén Krausz Ferenc, író, költő és újságíró |
Titokzatos, csodás tengerfenékre
Gyakorta vitt a gyermekképzelet...
Búvárnak lenni - igy gondoltam egykor -
Mesékbe illő boldogság lehet.
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te vágytalan, szelíd, nyugodt magány,
A vérem is nyugodt, nem lázong, nem ég,
Mig csüngök némán hangod dallamán.
Mikor virágra sehol se lelek:
A bús november az én hónapom.
Köd... összegombolt, fázó emberek,
Kevés sugár és hosszas éjjelek.
Csöpp állomás, kis kert előtte,
A kertben lány... a haja szőke,
S kicsiny kezével bájjal fog át
Sok nagyfejű, szálas friss ibolyát.
Lelkem kertjének ajtaját
Örökké zárva tartom...
Virágjaim nem látja más,
Csupán a hajnalhasadás
S a csillagfényes alkony.
Taposs le mindent telhetetlen talppal,
Csak törj előre — önmagadnak!
Mindenki ördög; nincs ott fent se angyal.
Te se légy jó, mert szétszaggatnak.
Mért vinne felfelé az ut?
Nem rossz a rossz, nem rut a rut.
Lakj bár együtt undok varangygyal.
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe rajta,
Fehér, pirulni nem tudó...
Soh' sincsen virradatja.
Imádkozó hivő tömeg közt
Némán álltam, én, a pogány...
A többinek az ájtatosság
Fénylett arcán, homlokán.
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak hagyjatok nyugton
Leányszemek;
Bár rügyfakadásnak
Már itt van a napja,
Csak hagyjatok: —
Én nem szerethetek.