 | Radnóti Miklósszületési nevén Glatter Miklós, költő és középiskolai tanár |
Ó, régi börtönök nyugalma, szép
és régimódi szenvedés, halál
költőhalál, fennkölt és hősi kép,
tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -
mily messzi már. A semmiségbe lép,
ki most mozdulni mer. A köd szitál.
1
Odakinn már setteng a reggel,
és a parton túli hegyekkel
aranyszárnyu szellők játszanak.
Magasban éltem, szélben, a nap sütött,
most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!
Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal
alkonyi tájakon égi játék.
Örömöd fusson le a fák gyökeréig,
őzek szemetükrén díszitsd fel mosolyod
szerelemre; széllel fütyölj! és...
Két napja így zuhog s hogy ablakom nyitom,
Páris tetői fénylenek
felhő telepszik asztalomra
s arcomra nedves fény pereg.
Nézd! dércsipte fáink megőszült
fején ül most a szél és lengő
harangú tornyok között csak
megkondúlnak a jámbor imák!
Reggel, fa alatt fagyott verebet
tépett a kutyám és napsütött
nyári tornyok alatt most sárban jár
cifra lábakkal, legény a lány után...
1
Életem írtam kis bottal a porba
ott estefelé, hol két út összefutott.
Szörnyü ábra volt; füstölt, mint záptojás
szegények ritkás asztalán
és halálig mutatta magam...
Ének a négerről, aki a városba ment
Gazellacsapat menekült régen
a távoli lankán, mert szerelmes
elefántok zajgatták őket,
törve a fákat s hízott gyümölcsök
haltak a testük alatt.
Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.