![]() | Pósa Lajosköltő, dalszerző és újságíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa |
Meghalt szegény kis pintyőke,
Liliom a lepedője,
Négy gerlicze vontatja,
Fülemile siratja.
Kalapomra sárga levél hull, hull...
Kalapomra sárga levél hull, hull,
Én felettem még a fa is busul.
Egyszer voltam házatoknál,
Mindörökre eltiltottál.
Keresik az okulárét,
A szegény jó nagyanyáét.
Imádkozni akar,
De nem tud a nélkűl,
Gyönge már a szeme,
Napról napra vénűl.
Hallod-e, hallod-e?
Régi galambod szól:
Húzd le azt a gyűrűt,
Húzd le az ujjadról!
Mit integetsz a kendőddel!
Tán beszélsz a szeretőddel?
Hittem, hittem szép szavadnak,
Mint a liget a tavasznak.
Egy csillag se ragyog fönn az égen...
Egy csillag se ragyog fönn az égen,
Ha nem szeretsz: mért nem mondtad régen?
A nagy utczasarkon
Öreg koldusasszony,
De nagyon szereti
A jó szívű Annát,
Mindennap kap tőle,
Mindennap egy krajczárt.
Ne emlegesd a multat!
Ne szaggasd föl sebét!
Ne emlitsd a jövendőt,
Az is csak oly setét!
Húnyó vagyok, gyerekek!
Sípot, sípot keresek.
Észrevettem a tükörben:
Itt van a síp, itt a körben.