Peterdi Istvánnyugatos költő, műfordító |
Nekem szerelem, amit érzek
A düh, ha látlak s más ha szól veled.
S elsirnom hosszan egy-egy szód felett
S azon, hogy részeg az agyam, hogy részeg.
Szabadíts meg a pokoltól, vagy azt tedd
Hogy nekem ne fájjon a gaztett
Viszont ne indítson meg a jóság
És ne keressem mindig azt, a mit
Látni és érezni én vagyok kevesedmagammal az egyetlen
Mert ez vajmi kevésre tanit
Időtöltésnek unalmas és életcélnak kegyetlen.
Mért vetsz meg, mondd, mikor magasra mennék
S nagyon szép vágyak dolgoznak bennem
S mikor értékes eszményeim vannak
S mikor nagyon sok előitéletet
Legyőztem és évek során
Bizonyos finomsággal itélek és a dolgok
Ugy nőnek már agyamban, hogy kis képpé sorakoznak
S kivetődve, filigrán remekké válnak?
Lám, tegnap még, ha asszony járt az utcán
Hogy mondtad: mintha finom keretében
Egy örök mozdulattal állna és mosolyogna.
S szivedben s ereidben melegitőn lobogva
Nagy, mély öröm a küzdő vágyak seregében
Győzvén, hogy terjedett s hogy tett szelid-nyugodtá.
Mért sirsz pajtás, te neked nincs világod s nem vagy néki.
Mért sirsz pajtás, csak szemet hunysz és mondod: nem vagyok.
Te is olyan vagy mint a nők,
Kik életemhez közel állnak,
Esznek-isznak és csevegnek és járnak;
Ha nem is álmodom a te finom lelkeddel csillogó jövőt...
Pár emlékem van, mikből élek.
Egy felhős, fáradtarcú délután,
Egy fényes reggel, egy pár csodaéjek.
Pár karcsú lány, sápadtak mind s kevélyek
Ők kisérnek az élet tévután.
Élnék, csak tudnék egészben élni,
Nem perceket, mik feltámadnak itt-ott.
Fényben mutatnak pár éjfélszinű titkot
S ellobbanón nem tudnak újra égni
S eltűnten, eltagadják magukat.
Bár véletlen hogy élsz és egykor elmégy.
Mégis, derűs volnál és gondtalan.
S az élet játékos és oktalan
És arra kényszeritett, hogy velem légy...
Mi vagy, mi vagy, ki úgy jársz a gondok között, mint én
Messze, s életszükségletid elégíted és tudatod
Nem mutat többnek igaz órádban, mint magamat magamnak,
S úgy sírsz talán, mert elhibázott életed és irigyelsz mást -...