Morócz Jenő rövid verseinyomdász, író és költő |
Szivednek mélyén bármily vágy emészt,
Ne hallgass rá, kövesd vakon az észt!...
Kiket tündöklő csillag nem vezet,
Nem tudják, merre mennek és hova;
Hányan hajózzák át az életet,
És révpartot nem érnek el soha.
Ha nem folyna magyar vér ereimben,
Lengyel szeretnék akkor lenni én;
Oh mert a lengyel nép a legvitézebb
S legelhagyottabb a föld kerekén.
Nem hivtam én, és mégis megjelent
Hivatlanul, az Isten tudja mért,
Velem volt álmaimban szüntelen,
S ha ébren voltam, mindenütt kisért.
Ott hangzik a nyelv varázsigéje,
S az életnek csalfa, hiu fénye
Olyan hűen felmutatva benne,
Mintha csupa igaz s való lenne.
Ringass édes álomba el hajó,
Suttogjatok csak csillámló habok,
Habár a nesz fülemnél hallható,
Oh én azért nyugodtan alhatok.
Azt gondolhatná az ember,
Az a sok csillag talán
Mindmegannyi égő lámpa
Fenn az ég boltozatán.
Mi a remény? - Éltünk kártyavára,
Mit a vágy épit szivünk fölött...