Móricz Zsigmondíró, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja |
Bánt, hogy eszközökhöz kötve, nem vagyok
képes tovább jutni eszközeim lehetőségén.
Úgy érzem magam, mintha gátak szorítanának
össze, hogy kis mederbe tömörüljek, holott a
szük határt akarnám megszélesíteni.
Nem tudom megérteni; hogy hogyan lehet valaki,
aki engem meg nem ért.
Virág, virág, fehér virág,
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.
A rámcsodáló arcok szembefordúltak,
a hódoló szemek fejszét meredeznek,
a szavazó szájak pereatot üvöltenek.
Szörnyű sziklaszál
magyar magában fényködben áll;
idegen erők kirobbantottja:
rettentő, fényverő, gyönyörű prisma.
A semmibe lezuhanónak
mit ér a csillagok zenéje,
mit ér a rét híme,
az erdők állata,
mit ér a gondolatok ereje,
az évmilliók szózata,
mit ér a hímes perzsaszőnyeg
s a pontos óra a falon...