 | Móra Ferencíró, újságíró és muzeológus |
Omló levél közt, tar ligetnek árnyán
Ki elmerengve állsz itt, néma márvány,
Tüskebokor szült, barna éj nevelt,
Az élet, hej, sokat rád térdepelt,
Napos oldalán sose járatott,
Szemedre hányta bujdosó fajod -
Szegény cigány, hitted-e valaha,
Hogy városodba igy kerülj haza?
A frontokon teljes a nyugalom -
Höfer jelenti kurtán, fukaron.
Az ágyú csak vaktában ugatott,
Puskából lőttek járőrcsapatot,
S egy repülőgép kotlott a magasban,
Máskülönben: a helyzet változatlan.
Gyere, édes feleségem,
Simogasd meg a hajam -
Több fehér szál van már benne,
Mint amennyi barna van!
Amikor a földön
Gyermekek zokognak,
Az ég angyalkái
Mind elszomorodnak.
Ha majd az ige bételik,
S az igért óra érkezik,
Az Örökkévaló szemén
Átalragyog egy röpke fény,
És a föltámadás igéivel
Az arkangyalnak jőni kell.
Szögön pihen már a kasza, a sarló:
Búzamezőkön mered éles tarló.
Néptelen, némán nyujtózik a róna,
Csak itt-ott sír még rajta tücsöknóta,
S ahol hevertek arany buzarendek,
Fehér galambok szemet szedegetnek.
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Sokat ráborultál az öreg gazdára!
Szagos leveleddel sokat betakartad,
Sok mosolygó álmot álmodott alattad!
Aranyszöggel nincs kiverve,
Virágokkal nincs beszórva,
De szomorú is az özvegy
Varróasszony koporsója.
Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Barackfáinknak mén ez üzenet:
Ne várjanak már haza engemet.
A sárgarigó-fészkes ághegyen
Legszebb gyümölcsük én már nem lesem.
Mióta termő fám nélkül maradtam,
Nem hiszek már én a csengő barackban.
Anyuka beteg... Kis szivem, ma este
Nem kell a földrajzot felmondanod,
Jobb lesz, ha ide a lábamhoz ülve,
Halkan a Bibliát lapozgatod.
Kisértetek sötétlenek
Elém, amerre járok:
Minden felül kegyetlenül
Derékba tört sudárok,
Az elvadult, a gyomlepett,
A holt virágtarlók felett
Ingatva száraz ágok.
Pillangós papucsok, legszebbek az egész
Szegedi vásárba,
Kék bársonyotokkal simuljatok lágyan
Két kis fehér lábra.
Szeretem én nagyon
A bárányfelhőket,
Csöndes alkonyaton
El-elnézem őket,
Ahogy legelésznek
Mezején az égnek.