Móra Ferencíró, újságíró és muzeológus |
Nem baj, nem baj - zokogja Panka,
Ha meglegyinti édesanyja,
Mert kis kötője elszakadt
A nagy hancurozás alatt.
Ha kiskoromba, nyári estelente
Kicsalt gunyhónk elé a naplemente,
Gyerekszemem ráfüggesztvén mohón,
Elbámészkodtam az arany golyón,
S egyűgyün eltünődtem afelett,
Hogy túl a jegenyéken mi lehet?
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Sokat ráborultál az öreg gazdára!
Szagos leveleddel sokat betakartad,
Sok mosolygó álmot álmodott alattad!
Jaj, de furcsát álmodtam!
Király voltam álmomban.
A koronám tök hajából,
A paripám lenge nádból
S hajaha!
Répából volt a sarkantyúm taraja.
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?
A frontokon teljes a nyugalom -
Höfer jelenti kurtán, fukaron.
Az ágyú csak vaktában ugatott,
Puskából lőttek járőrcsapatot,
S egy repülőgép kotlott a magasban,
Máskülönben: a helyzet változatlan.
Volt nekem egy fakó lovam,
haja-hajdinárom,
mikor az a nagy hó esett,
ráültem a nyáron.
Ha majd az ige bételik,
S az igért óra érkezik,
Az Örökkévaló szemén
Átalragyog egy röpke fény,
És a föltámadás igéivel
Az arkangyalnak jőni kell.
Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.
Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába -
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!
Kisértetek sötétlenek
Elém, amerre járok:
Minden felül kegyetlenül
Derékba tört sudárok,
Az elvadult, a gyomlepett,
A holt virágtarlók felett
Ingatva száraz ágok.