Mael Ferencromániai magyar költő és író |
Életük jaj, hogy elfutott,
hogy elsikkadt, hogy kárba ment.
Végig feküdni falevélen
s magunkat jóllakottra enni,
hiszen a végünk gubóhalál,
nem jön utána semmi, semmi.
Aki adná, annak semmit érő,
de a szomjazónak üdítő életíz:
felfrissülés, újjászületés,
megváltás egy pohár víz.
Csak egy tavaszunk van, egyetlen egy
és nincs, nincsen egynél több nyarunk.
Nem kell érte északra menni,
Itt is van úszó jégsziget
S vannak életet hómezővé
Dermesztő fásult jégszivek.
Megtörtek, mint halódó emberszem.
Ha rájuk nézel, borzongat a jég...
Belőlük néha felhőt tornyoz
a rakoncátlan fergeteg-szeszély
és a magasban gőgös-hivalkodón
táncolnak az apró porszemek.