 | Madách Imremagyar költő, író, ügyvéd és politikus |
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
Előttem e virág
Nagy kedvességben áll.
Huszárok mennek a falu alatt,
Kitódúl a nép, hogy bámulja őket,
Az ifju lelkesülve mond: "Mi kéj,
Milyen dicsőség a katonaélet!"...
Szenvedtem érted,
Szép kedvesem,
Sokat szenvedtem
Oly szívesen,
Hisz pályabérért,
Minő te vagy,
Nincsen fáradság
Eléggé nagy.
Indulóra pörg a dob, szól
A harsona.
El hát innen más vidékre,
Fel katona!
Mint sas száll a költő csillagok honába,
Ah, de oly kietlen a hír fényes sugára!
Ha milliókat meghódoltatál,
Dicsedre még nem szolgál néked az...
"Apám! apám! mond a mágus fia,
Szentségeink között jár egy egér,
Mindent bemocskol, megrág. Tűrjük ezt?
Emléked nincsen és mégis kiáltva
Beszéli, hogy nem élsz, hogy megbukál...
Nem volna életemben bánatos perc,
Nem volna szűmbe néma fájdalom,
Ha lelkemből kihalna drága képed,
Ha sorsodat nem érzeném, óh hon!
Játék gyanánt veszed a férfi sziveket,
Látom játék nélkűl a gyermek nem lehet.