Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső

teljes nevén Kosztolányi Dezső István, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, Csáth Géza unokatestvére
1885. március 29. (Szabadka) — 1936. november 3. (Budapest)

Szerző figyelése

Délutáni meditáció

Milyen lesz a halál,
vajon rossz lesz-e, jó,
ez a végső, komoly
nagy-nagy szenzáció?

Tovább...

Az apa

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltűnsz, szaladsz.

Tovább...

10

Szegények

Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
mert gazdag vagy s feledékeny.
Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
s robogsz tovább,
köszönve ennek, mosolyogva emerre,
igen szórakozottan.

Tovább...

Özvegy a villamosban

Ennek az özvegynek itt a villamosban
nem akar senki se
helyet adni.
Csak áll s lesi, hogy
hová
ülhetne le.

Tovább...

Egy rossz költő mily megindító

Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
kabátja gombja fityeg, s kiadatlan verseit fütyörészi
a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
gyűlölet, irigység, mely messziről valami éteri
bánatnak látszik. Mellette a híresek,
kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad...

Tovább...

Feleségemnek...

Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.

Tovább...

Elégia

Mint zenekarokban a klarinétok legélesebb hangjai,
melyek túlrikoltanak mindent, úgy szól az én kétségbeesésem.
Ki mondja, hogy rövid az élet? Hosszú az, nagyon hosszú,
ki-nem-várható utazás, egyik helyről a másra,
hánykódás a zavarban, melynek nincs soha vége.

Tovább...

Ó el ne ítéld...

Ó el ne ítéld azt, ki élte végén
sötét szemekkel, búsan áll eléd,
és tétovázó kézzel eltakarja
ledőlt világát, hitvány szégyenét.

Tovább...

A hídon

Húsz éves voltam és egy éjjel
tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
alant zokogtak a habok,
s egy téveteg hajó a vízben...

Tovább...

Ábrándjaim, ti...

Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!

Tovább...

Hervadt kertben

A kerti golyókon a nap tüze ég...
Langyos sugarak, bús őszi mosolygás.
Szótlan haladok fáradt utamon
s vérem melegíti a nap sugara.

Tovább...

Megállt az óra

Megállt az óra, és a mutató
halotti csöndben a hatosra néz.
Az óra áll, mindíg hat óra van.
Bármit teszel, az inga meg nem indul,
és a finom üveglemez alatt
oly szótlanul-nyugodt, mint a halott,
kit a koporsó ablakán tekintsz meg.

Tovább...

10

Agamemnon és Odisszeüsz

Hogy lángesőbe roskadt földre Trója
s véres mocsok fröccsent el szerteszét,
Agamemnon, mikor indult hajója,
Odisszeüsznek adta a kezét.

Tovább...

Álmatlanság

A hófehér vánkos oly lángoló,
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.

Tovább...

Közelgő vihar

Már háborog zajló, sötét habokkal
a táj felett a kék légóceán.
Egy pillanat - a táj sötét azonnal,
s az ég tüzet vad őrületbe hány.

Tovább...