 | Kisfaludy Károlyköltő, drámaíró, festő, a magyar novella egyik első meghonosítója |
Hová tünél, éltem vig hajnala?
Derülted annyi szép - s dicsőt igére
Mig rózsafénynyel a boldog körére
Mosolygva egy édent himzél vala.
Hajnali kellemü fény
Hinti mosolygva sugárát,
Melyre az ifju remény
Rakja le fellegi várát;
S édes irányra feszülten
Nézi magas remekét;
Érzete istenesülten
Fölleli biztos egét.
A tavasz bájkellemében
A szép rózsa mint virul!
Harmat reszket nyilt ölében,
S attól édesb lángra gyul;
S bármi sziven ringadoz,
Kéj-lehelve illatoz.
Rejtsd előlem kéjre lobbant
Szép szemed sugárait!
Rejtsd előlem édes arczod
S lelked annyi bájait!
Lyánka édes! csak egy szóra
Nyisd meg illat-ajkidat,
S mint egy hang az üdvösségből,
Ifjuló szivemre hat.
Minden öröm hangot szül, a bú s fájdalom ismét:
A kikelet zöldjén zeng philomela panaszt.