 | Kisfaludy Károlyköltő, drámaíró, festő, a magyar novella egyik első meghonosítója |
Félni, vágyni leskelődni,
Multon és jövőn tünődni,
Mig a jelen elillant;
S ha szép álmod el is éred,
Hőn várt s vajmi könnyű béred
Nem más, csak egy kopott lant;
Egy kisértő ijesztő váz,
Szépen festett omladó ház...
Hová tünél, éltem vig hajnala?
Derülted annyi szép - s dicsőt igére
Mig rózsafénynyel a boldog körére
Mosolygva egy édent himzél vala.
A szenvedő néz messze part felé;
Néz: hol derülne sülyedő világa?
Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?
Mi érező szivét kinnal telé.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb értéke,
Minden földi boldogságnak
Kútfeje s legszebb éke...
Lyánka édes! csak egy szóra
Nyisd meg illat-ajkidat,
S mint egy hang az üdvösségből,
Ifjuló szivemre hat.
Ha idő az örökséggel
Irtózva ölelkezik.
Ha a halál az élettel
Végső harczot küzködik...
Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Oh drága hiv barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.