 | Kisfaludy Atala versei az irodalomról és a költészetrőlköltőnő |
Dalt nekem, dalt, oly ihlettet,
A minőt még lant nem zengett,
A minőt még nem énekle
Sem pacsirta, sem fülmile!
Isteni láng, szent költészet!
Sugározd át énekemet:
Mert ő tőlem dalt kiván!
Lelkem néha a pacsirta,
Madara a vig örömnek,
S dalai a szép tavaszról,
Csillagokról s üdvről zengnek.
Mindig azt kérditek tőlem,
Dalaim honnan meritem,
Honnan jő a gondolat?
Kérdjétek a természetet,
Hogy honnan jő a kikelet,
Hozva a virágokat.
Az én bánatom
Végtelen, mély, mint a tenger,
S mint ez, gyöngyöket terem.
Azt kérdezed, az fáj neked
Tőlem édes angyalom,
Hogy tehozzád, hogy felőled
Mért szól oly ritkán dalom?
Ismeritek szivemben
Az örök fájdalmat,
S csodálkoztok, hogy e szívből
Vidám dal fakadhat.