 | Kazinczy Ferencíró, költő, a nyelvújítás vezéralakja |
Isteni bája a szép Hellasnak, római. nagyság,
Francia csín, és német erő, s heve Hesperiának,
És lengyel lágyság! titeket szép nyelvem irígyel.
Nem szeretek nehezet, ha nehéz; könnyűt nem, ha könnyű;
Ez s amaz együtt dísz, mint külön állva, hiba.
Természet, te vagy a törvény s a mester.
Igazgasd
Verseimet, s hagyjad folyni szabásid után!
Kárischt mond, s Pszikhét, ha Pszüchét kell mondani s Cháriszt.
És Té-misz-tók-lescht, Győri, The-mi-sztocleszért.
Szép a felduzzadt Ares táborában
Dicső nagy tettek által fényleni;
Az érc phalanxot béfeszíteni,
S ha kell, lerogyni a vérengző csatában.
Te cifra szókkal élsz, s poeta nem vagy,
Képben bujálkodol, s poeta nem vagy,
Ömölnek rendeid, s poeta nem vagy...
Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan;
S kényesb vagy makacsúlt ízletem újnak örűl.
Elázott szemmel s szánakozva nézem én
Az esztelenség vakmerő bolondjait,
Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés
Egyik széléről a másikra térnek el;
S kevélyen néznek vissza már az elhagyott
Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon
Kötözve tartja vért könyvező foglyait.