 | Kazinczy Ferencíró, költő, a nyelvújítás vezéralakja |
Természet, te vagy a törvény s a mester.
Igazgasd
Verseimet, s hagyjad folyni szabásid után!
Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan;
S kényesb vagy makacsúlt ízletem újnak örűl.
Kárischt mond, s Pszikhét, ha Pszüchét kell mondani s Cháriszt.
És Té-misz-tók-lescht, Győri, The-mi-sztocleszért.
Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Te cifra szókkal élsz, s poeta nem vagy,
Képben bujálkodol, s poeta nem vagy,
Ömölnek rendeid, s poeta nem vagy...
Elázott szemmel s szánakozva nézem én
Az esztelenség vakmerő bolondjait,
Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés
Egyik széléről a másikra térnek el;
S kevélyen néznek vissza már az elhagyott
Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon
Kötözve tartja vért könyvező foglyait.
Szép a felduzzadt Ares táborában
Dicső nagy tettek által fényleni;
Az érc phalanxot béfeszíteni,
S ha kell, lerogyni a vérengző csatában.
"Apróságok ezek!" - Vaj azok! de ki várakat épit,
A legapróbb szegnek, tudja, mi haszna vagyon.