Juhász Gyula

Juhász Gyula versei a kihűlt szerelemről

a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője
1883. április 4. (Szeged) — 1937. április 6. (Szeged)

Szerző figyelése

Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Tovább...

Tavaszi táj

Mély esti csendben
Úgy ég a csillag,
Miként emléked
Életemben.

Tovább...

Nyugasztaló

Már rég nem gondolok felőled,
A szerelem ma temetőkert,
Már nem járom a temetőket.

Tovább...

Elégia

A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.

Tovább...

Szerelem volt

Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.

Tovább...

Emlék

Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Tovább...

Idegen erdőben

Az őszi avart rovom untalan,
Árva szívemnek mély bánata van,
Ez az erdő csak a gyászomat látja
És én csak ősszel értem el e tájra!

Tovább...

Milyen volt...

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Tovább...

A régi Anna...

A terek és idők mély fátyolán át
A régi Anna úgy tűnik nekem,
Mint gyermekségem aranyos és ámbrás
Mennyországa, a bús és idegen.

Tovább...

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant...

Tovább...