Juhász Gyula

Juhász Gyula

a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője
1883. április 4. (Szeged) — 1937. április 6. (Szeged)

Szerző figyelése

Tájkép

A méla piktor, az ősz festi már
A lombokat a sárguló pagonyban,
Egy-egy levél - dús színfolt - messzi száll
Avar ölében elpihenni nyomban.

Tovább...

Budapest

Valami furcsa füst lebeg fölötted,
Mint áldozati füst, amely lecsap,
Sötétre mosva falakat, tetőket,
Míg annyi ember topog, szürke rab.

Tovább...

00

Már azt hiszi...

Már azt hiszi a vén szív: túl a jón
És túl a rosszon hindú bölcsességgel
Úszik mély vízen és örök hajón
És egy az ősi röggel, ősi éggel.

Tovább...

Temetők mellett

Kezdik nevem már itt-ott emlegetni
S utánam néznek néha lányszemek.
Ez a dicsőség és a bérem ennyi,
A sírba majd nem névtelen megyek.

Tovább...

Ősz

Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.

Tovább...

Anna minden

Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!

Tovább...

Budapesti béke

Egy vak koldus ül a körút robajló
Sötét aszfaltján, hol nyüzsög a boly,
Hol hajsza tart és hol hajtott s a hajtó
Egyként lohol s a lét pezsg, mint a bor.

Tovább...

00

Önarckép

Ez elfáradt fej mélyen meghajol már
A sors előtt, mert mindig jó a sors,
Ezt vallja Zrinyi és így zsong a zsoltár,
Szívem, te lázadó vagy s most lakolsz!

Tovább...

00

Halálos ének

Minden este, hogy az ágyba fekszem,
A halállal ismerkedem én,
Angyalszárnya megsuhog felettem,
Kettős szárnya: emlék és remény.

Tovább...

Adyra gondolok

Adyval vitézkedtem egykor én még
És virrasztottam Adyval sokat,
Fiatalságunk csókos, boros éjén
És most idézi őt az alkonyat:
Ó hova lett a régi, furcsa mámor
És mire ment a régi viadal?

Tovább...

Május ünnepe

A hatalom kiadta a parancsot:
Ne legyen ünnep május elsején!
Zászló ne lengjen és ének ne zengjen,
Csak robotoljon csöndben a remény!

Tovább...

Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Tovább...

Melankólia

Mint a bűvös vesszőt vesztett varázsló,
Úgy révedek szét a tarlott világon,
Rossz álom kútjából az égre nézek,
A részvétlen és hűvös csillagokra.

Tovább...

Idegen sírok közt

Idegen sírok közt botorkál a lábam,
Idegen ősz fázós, öreg avarában.

Tovább...

Búcsú

Mily szépen alkonyul a végtelenség.
Az égen bíbor és fekete zászlók
Vonulnak ünnepélyes komolyan
A napnak legutolsó sugarában.

Tovább...