 | Gyulai Pálmagyar irodalomtörténész, költő és író |
Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a madár, idébb vagy odább száll;
Fűvel fával elbeszél, elsuttog, -
Aki szeret, Istenem, beh boldog!
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom, éjtszaka,
Ott ég szemednek csillaga,
Ott ég, viraszt és mosolyog.
Csillagos az ég, szép csillagos,
Rózsafa levele harmatos:
Könnyemtől harmatos levele,
Éretted, éretted hulla le!
Az idő fut, tünnek évek,
Érzem immár súlyokat,
Rég elhagytak a remények,
Lángból hamv, mi megmaradt;
S mint vándor, ki fáradt, tévedt,
Visszanéz és meg-megáll:
Visszanézek rád, oh élet,
S nyugton várlak, oh halál!
Több éve már, hogy nálam van e lap,
Több éve áll ott pusztán és fehéren,
Csak olykor hullott egy-két könyü rá,
Oh titkos érzés, hő vágy, szűz szemérem!
"Kedves fáim, azt kérdem én:
Mi dolog az, hogy az idén
Semmit sem termettetek?
Csillog a hold fényén a torony,
Közel vagyok hozzád, angyalom!
Jöttömet nem sejted, úgy-e bár,
De tudom hű szíved mégis vár.
Amott egy agg cserfa zöldűl,
Tetejében vadgalamb űl,
Ott űl, ott űl s oly búsan szól,
Hogy a levél hull az ágról.
Piros arcod fris rózsáin
Mosolyt hint a fehér jázmin;
Szép a rózsa, szép a jázmin,
Oh de szebb a liliom,
Mely mint legszebb szűzi párta,
Nyílik fent a homlokon.
Csodás vagy éj!
Ruhád sötét, de bűbájos lepel,
Nyugalmat, enyhet és gyönyört lehel
A kunyhóban altatsz könnyet, sohajt,
A gazdagnál költesz tivornya-zajt.
Csodás vagy éj!
Ne hozd a bort, nem ihatnám!
Miért innám? Nem iszom.
Könnyemtől méreg lehetne,
És a méreg megölhetne,
De nem ölné bánatom'.
Jaj mit hallok, magyar nótát, Istenem!
Könnybe borul, könnybe lábad a szemem.
Nem hallottam a mióta bujdosom,
A mióta idegen föld a honom.
Jó nemzetem, el nem pusztít téged
Se vad muszka, se kimüvelt német,
Erőd, eszed van, ha meg kell lenni,
Csak a szótól reá érnél tenni.
Szállj dalom, oh siralom sohajja,
És sírd el legszentebb könnyedet!
Emberi kény embert eltiporhat,
De ki az, ki szívet láncra vet?