 | Gyóni Gézaszületési nevén Áchim Géza, magyar költő |
Ne szomorkodj, Bálint,
Itt a magyar farsang:
Lengyel hegyek havas ormán
Tárogató harsan.
Amért nem halljátok soha
Békétlen, bús panaszkodásom,
Azt hiszitik, hogy ostoba
Elégedettség hallgat számon?
Ki messze mennél most, ha lábad
Rabszolgaláncok nem kötöznék:
Bús testvérem, te agyonfáradt,
E vig estén húzódjunk összébb.
Oly messze vagy már a szálló időben
Halovány asszony, édes, elhagyott.
Oly messze vagy -
S mint éji lámpa téli temetőben
Csak szépséged és hüséged ragyog.
Puskin nagy lelke, Tolsztoj, Turgenyew
Puskin nagy lelke, Tolsztoj, Turgenyew -
Melyik csillagból néztek e világra,
Mely arcotokat ragyogónak látta?
Melyik csillagból hull a könnyetek?
Mezőlaborc felé
Magyar madár szárnyal, -
Repülj már levelem
Repülő postával.
Hol, mikor itt jártam, a porhanyó földben
Fürge lépteimnek mindig nyoma maradt,
Főlehajtva járok búsan, törődötten,
Zúzmarás faágak zörögnek fölöttem,
Csikorog a fagyos föld égő talpam alatt.
Ez a bilincsek országutja;
S akik előttem itt haladtak,
Sötét titkok országában
Martirjai a gondolatnak.
Mit akarok -
És mit akarnak tőled
Bíborszín dalok, bíborszín virágok,
Miket a lelkem dult őszi parkjában
Ideges kézzel szaggatok estenden
És rád dobálok.
Most tavasz jön; a virág-zászlót
Lengetik már a szép magyar fák.
S minket telével, vad szelével
Messze pusztán vár orosz rabság.
Sötét palástját szél cibálta;
Éjféli szél zúgott a fákon.
Holdfényben állt a temető.
Arcán a bánat glóriája -
Holdfényes arcát most is látom -
Éjféli szél zúgott a fákon:
A bánat királyfia jő.
A csapat nyugszik. Ma éjjel én virrasztok,
S virrasztanak az őrző csillagok.
Parázs fényében pirosló szép arcok -
Ma jól végeztük megint a napot.
Emlékszel-e, hogy eljátszottunk
A ház előtt az udvaron?
Gyermekszívvel hogy kergetőztünk -
Emlékszel édes angyalom?