 | Gyóni Gézaszületési nevén Áchim Géza, magyar költő |
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
Itt ülsz, mikéntha másvilági élet
Lakója volnál, búsan, csöndesen.
Fehér kezed forró kezembe
Csak félve habozón veszem.
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy üdvösséges pillanatra
Erősebb volt a csók hatalma
Gőgös, szemérmes lányságodnál.
Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja ki szárnyát búsan hidegen.
Tán, hogy titeket fátylába takarjon
Emlék, - szerelem?...
Arany ha cseng olykor: sötétet
Nem bújok, áldok akkor én se.
Lelkem hazug, nagy szendergése
Akkor igaz életre ébred.
Sötét árnyékok összesúgtak
A felhős éjpalást alatt,
Hogy elfogják, ha hajnalt mutat,
A sugarat...
Nem ártunk már soha egymásnak
Ezzel a szerelemmel.
És nem érünk soha csudákat
Ilyen kinyitott szemmel.
Szeretném, ha nem szeretnének.
Rokon, barát s a vérem vére
Nem féltene, s magamat érne
Bosszújával átok és vétek.
Bús óra ez - s már nemsokára
Úgy száll ez is a végtelenbe,
Mint bús óráim többi árva,
Csalódott néma névtelenje.
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak engem tépett.
Hamvas, mosolyos képed
Marad örök rózsásnak.
"Ne menj tovább. Hűs már az este.
Az utakon poroszló lesked.
Pihenj le. Várj. Olajjal hűtöm
Fáradt tested.
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.
Érezni azt, hogy messze távol
Valaki búsul, valaki sír,
Kis szíve szenved égő vágytól,
S nincs enyhülés, nincs balzsamír;
Érezni azt, hogy egy kicsiny szív
Valahol fáj nagyon, nagyon:
Óh kétszer érzett fájdalom.