Gyóni Gézaszületési nevén Áchim Géza, magyar költő |
Ne félj! Jövök!
Bár álljon utamba
Dörögve, ropogva
Felhőkapujából
Bősz fergetegével
Az ég zivatarja -
Cikázva levágó
Villáma hatalmát...
Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
Rajzolta röptiben.
Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer hűtelen lettem,
Most visszatér
És visszakéri pünkösdi kedvem.
Te nem lehetsz soha az enyém.
Te nem lehetsz sohase másé.
Te nem lehetsz a magadé sem.
Enyém vagy mégis mindörökre.
Tarkán hullámzik el mellettem
A sok bohó, festett alak.
Én hozzám is beköszöntött
Az első vig napsugár.
Kiváncsi tán, hogy mit csinál
Ez a fakó, bús madár.
Ezer szem kérdi s meg nem érti:
Miért jöttem és mire várok?
S én Felelek: "Egy asszonyt várok.
Csöndesen! Meg ne riasszátok."...
Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Kora sirján Dnyeszter sikján
Csúf fekete varjak hálnak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?
Hideg tavak tájáról
Halál-szelek suhognak,
De hamar is megdermed
Virághordó galambja
Álmomnak és álmodnak.
Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy - most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.
Hosszú hajú, bohó poéta,
Fülig szerelmes volt szegény.
Omlott ajkán a sok poéma,
Sok, sok szerelmes költemény.
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a gond, a bánat,
Mikor - az ég tudná, mióta -
Megint szivből nevetni láttak.
Szerettem volna én is ülni
Virág alatt a hűs verandán;
S a mély titokba elmerülni,
Miket a pók szövése hagy rám;
Merengni egy művészi képen,
S elnézni árnyékát kezemnek,
S kutatni: elburkolt mesékben
A régholt bölcsek mit üzennek?
Ott látta meg az utcasarkon,
Ahogy sietve ment tova, -
Sok cifra lány között olyan volt,
Mint rózsák közt az ibolya.