Gulyás Pálköltő és tanár |
A lámpa olyan mélabúsan
vetette árnyékát szobámra...
Először csupán azt gondoltam:
egy lámpa, egy parányi lámpa.
Úgy hömpölyögnek a napok,
mint a folyók hullámai,
s hiába állják útjukat
a városok kőházai:
átsuhannak a tűzfalon,
előttük nincsen semmi gát
s hamuval hintik be a mély
szemek merengő sugarát.
Piciny szájából úgy bugyog elő
a lassu sírás,
mint szikla mélyéből a friss patak.
Óh ez nem fájdalom már,
hanem egy napsütötte tiszta csermely,
melyben halak úszkálnak,
apró ezüst halak.
Milyen szép volt fehér kezed,
milyen feledtető-meleg!
Hogyha nézlek behunyt szemekkel,
sötét álomból ébredek fel.
Mit akarnak a lombok,
mit akarnak a felhők?
Mit akar fent az árnyas
égbolt, e néma ernyő,
hogy eltakarja tőlünk
csillaggal és azúrral,
kék villámnyelveket
öltögető...
Nyár volt. A délutáni ég szeméből
egy csillogó könnycsepp esett,
utána reszkető zápor porozta
a viruló vidékeket.
Te ismered India földjét
a te fűved nem itt terem,
neked nem az "anyag" szab törvényt
az evestrum, az esztelen.
Ég a kályha, zúgva pattog
az akácfa bent, amely
még tavaly lombot fakasztott
és virágokat nevelt.
Itt élek én Debrecenben,
ebben a porrengetegben,
ez a város régen meghalt,
maradt utána egy aszfalt,
maradt egy-két disznótora,
egy-két kövér professzora,
van itt lelkész,
van itt testész...
Ki hegedűl a fákon át,
honnan jön ez a dallam?
Itt a csend szórja mákonyát
s itt fekszik az avarban
a rózsaszínü makk, amely
kettéhasadva várja,
hogy egy kéz fölemelje majd
a lombok távolába.
Forog égő kereke,
szép színes kereke.
Most gördül fel az égre,
a nyár utolsó fénye.
Mily jó ha este kanalamról
lassan a tányérra csorog
a sárga méz, az illatos méz,
mint csillogó aranyborok!
Nem volt abban semmi tragédia,
csak borzalom,
midőn a konyhába beléptem
s megláttam a falon
egy csillogó páncélu bogarat: -
reszkető hosszu csápja
a hirtelen fellobbanó
villany hideg fényére rátapadt...
Mindenkit az álom kerül,
az álom mindenkire rászáll.
Örök álomról álmodik
az illatos esti virágszál,
álmodik a fű és a kő,
a holdban álom leskelődik...
Fent a fáknak pírja játszott,
de ez a pír hervadás volt,
mint a földről távozónak
arcán rózsák rajzolódnak.