 | Erdélyi Jánosügyvéd, akadémiai tanár, költő |
Voltam lakásodon,
Meglátogattalak,
De hiába jártam,
Meg nem láthattalak.
Szálljatok ki, szálljatok ki
Elnyomott szellemmadarkák,
Magyar ember gondolatját
Hangjaitok hadd mutassák.
Kél füstnek oszlopa kéklő magas hegyen,
Búsúl az én fejem, majd füste is megyen.
Kérdik: miért fedem
Kendőbe szememet,
Mikor egész világ
Ugy megnéz engemet.
Természetes, hogy amikor már
Engem meg fognak itélni,
Lerázva testiségem kérgét,
Régen nem is fogok élni.
Lehet a szamár a
Juhász szeme fénye,
Lehet a kutyának
Hűség az erénye.
Piros a te kendőd, lobog is.
Fényes a te szemed, ragyog is.
Tavasz vidulása,
A kakuk szólása,
Az én szerencsémnek
Búra fordulása.