 | Eötvös Józsefíró, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Eötvös Loránd fizikus apja |
Oh nézd a tölgyet, erős gyökerével
A földből szíja élte nedveit,
De felfelé hajt minden erejével,
S az éghez nyujtja lombos ágait.
Ily késő éjtszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.
Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett...
Egy álmot álmodék régmúlt napokban,
Csodásan bájost s mélyen kínosat.
Szélvész üvölt, - a tenger
Egy sajkát zúg körűl,
Rajt' egy öreg király és
Egy ifju dalnok űl.
Az ágon függ remegve
A zöld levél,
Körűlte vígan szállong
Az esti szél.
Egy sajka lejt magánosan
A néma tó felett,
Messzünnen által-hallani
Lapátütéseket.
Egy kromlech áll magánosan
Bedgellert völgyiben,
Alatta tört fegyver között
Egy welsz vitéz pihen.
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élvez, mit az élet nyujta,
Élvez és megvet.
Ha majdan átfutottam
Göröngyös útamat,
S hova fáradtan érek,
A sír nyugalmat ad...
Ismertem én ifjú koromban
Egy fát, éltemnek kertiben,
Gyönyör között és bánatomban
Enyhet találék hűsiben,
S mint fészkihez a kis madár,
Reá e szív pihenni jár.
Oh lennék felhő, mely a kék egen
Merengve száll bújával csendesen,
Keblét kitárja, száraz tájakat
Termékenyít és mindig fenn marad,
Fenn, míg a hosszu pályán átfutott,
S a tiszta éggel egygyé olvadott.
Légy üdvözölve ősz, te föld halála,
Borult egeddel üdvözöllek én,
E szívhez illik bús napod homálya,
S e hervadás a messze föld szinén.
Pusztán, mint téreid, áll életem.
Halálra intesz, üdvöz légy nekem!
Isten veled, hazám, bátrak hazája,
Isten veled, te völgy, ti zöld hegyek!
Gyermek-reményim a bánatim tanyája,
Isten veled, én messze elmegyek;
Ha visszatérek, boldogulva, hon,
Hadd lássam népemet virányidon!
Eljött a tél s rossz napjaid,
Befagytál, szép folyó!
Jégláncz szorítja testedet
S fehér sírtakaró.