Endrődi Sándorköltő és író |
Az élet: láz, a munka: égés,
A nap küzdelme hajsza csak.
Dulakodunk a betevőért,
Kergetnek dicsvágy és harag.
Oh Istenem, én Istenem,
E bús napokban légy velem,
Vergődöm, égek, szenvedek,
Ne hagyj el engemet!
Nincs nála istenibb lény a világon,
Nincs nála szeretőbb és szenvedőbb.
Haladjunk tiszta szívvel nyomdokában,
Kövessük őt!
Te ünnepelt, te irígyelt, csodált,
Kinél magasbra ember soh'se szállt,
Lángelméd szárnyán merészen bejártad
Roppant körét a komoly tudománynak,
Könyvekbe róttál éjét meg napot,
Repültél ott, hol más csak ballagott,
Gyönyört, szerelmet büszkén megvetettél,
S ha pihentél, csak ormokon pihentél...
Lehajtják fejük' a virágok,
A madár pihenőre száll,
Emelkedik az est dagálya,
Mindjobban terjed a homály.
Nekem a porban fuldokló tömeg,
Ezek az élő, küzdő emberek,
Mind úgy tűnnek fel, mint az elitéltek.
Ha boldog akarsz lenni igazán,
Adok neked, szívem, egy jó tanácsot:
Ne fuss, kérlek, a boldogság után.
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék ág-bogán,
Madár dalolgat, párjavesztett
Szomorú csalogány.
Éjjel, ha tengeren
Két gálya egymás mellett elmegyen:
Árboclámpájuk rögtön felrepül,
Köszöntik egymást ismeretlenül,
Ottkünn a tengeren.
Rablott kincsekből,
Miken vér s könny ragyog -
A dús, szent célra
Egy milliót adott.
Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.
Uram, ki védtél
Búban, nyomorban,
Ne hagyj el engem
A jobb napokban.
Gyönge violának
Letörött az ága -
Az én bánatomnak
Nincs vigasztalása!