Dsida Jenő

Dsida Jenő versei a természetről

erdélyi magyar költő
1907. május 17. (Szatmárnémeti) — 1938. június 7. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Olvadó jégvirág

Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mezők felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.

Tovább...

A gejzír

Néha szeszélyes kisgyerek:
susogva serceg, sistereg.

Tovább...

Az első hó

A kis angyalkák szürkeszín szitáján
a földre szikra lisztszemek szitálnak
s a fehér földre mosolyogva, lassan
repülnek, szállnak.

Tovább...

Csendország taván

boldogan ring a szálerdő képe.
Lopózva bujok ezer kusza bozóton át
és mikor rápillantok a tó opálos tükrére...

Tovább...

Tavaszi béke

Fürdik lelkem az illatos
Tavasz sugarában...

Tovább...

Alkony

Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

Tovább...

Megbocsátod-é?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszínkék szemedbe?

Tovább...