 | Dsida Jenő szomorú verseierdélyi magyar költő |
Olyan vidáman, édesen kacagsz,
Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!...
Odakünn olyan szomorú a föld,
Odakünn olyan kopaszok a fák -
Idebenn hallgat ólmos szürkeség
És kisérteni járnak...
Már őszbe járunk lassan, lassan
és nincs kedvem, hogy mutogassam
dalba-zengő kedvemet. -
Az életem játékos kis gyerek volt
A sok örömből ki se látszott
Reggeltől estig mindig játszott:
Hintában ült,
Égig repült...
Kincsemet már a rozsda marta
és megemésztette a moly:
felém hullámzó vád-gomoly
nem juttatott a vágyott partra.
Szebb minden napsütésnél
A halk esőjű, őszi bánat...
...úgy voltál szép te is,
Ha szemed könnybe lábadt...
Mily szép a nyáj.
Láttad már nagyszerű hömpölygését?
gyapjas hátak fehér hullámait
homéroszi mezőkön?
Olyan jó hozzád dörgölődni
a szomorúságommal,
beleszédülni lelked melegébe
s édesen szundikálni.