Dsida Jenőerdélyi magyar költő |
Kísérletezik a jó Isten,
a bölcs Professzor,
mert furcsa dolog az a lejtő
és furcsa dolog az a ki golyó
és furcsa dolog az a nagy futás...
Várom a gőzöst, szörnyeteg-gőgöst
Ki önönmagát oly nagynak hiszi -
Füstöt okádva itt lesz nemsokára,
s akit szeretek, magával viszi.
Atlantisszá lesz minden átkom,
minden dalom, és minden imádságom,
Atlantisz lesz az én világom.
Kijöttem hozzád,
te árva, szép, te jó holt.
Mert itt olyanokat gondol az ember,
amilyeneket eddig
sohase gondolt.
Leejtettem és megtapostam
pedig Valakitől kaptam Magát,
de véletlen volt,
s nem akarattal történt -
Ugye kis virág, megbocsát?
Arcomat éri
hajnali fény
és sírva, remegve,
zokogva, nevetve
álmodom, álmodom, álmodom én.
Milyen lesz akkor,
Mikor nem lesz már semmi hátra,
Ami hevítne, ami várna
És minden vágyam ködképpé fakult?
Csitt, csitt!
Nagy, sötét köpenyben
így kell mindörökre
burkolózva mennem.
Olyan vidáman, édesen kacagsz,
Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!...
Néha mondod: örök lesz a nyár,
s mely kettőnkre tűz, a napsugár,
sohase bágyad -
Ilyenkor búsan paskolom botommal
a hallgatózó uccaszéli fákat.
ezek a versek.
Sóhajszárnyon repülnek és
megnevezhetetlen vágyú,
békét-esengő levélkéket visznek...