Dsida Jenő

Dsida Jenő

erdélyi magyar költő
1907. május 17. (Szatmárnémeti) — 1938. június 7. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Nincs tovább

Odakünn olyan szomorú a föld,
Odakünn olyan kopaszok a fák -
Idebenn hallgat ólmos szürkeség
És kisérteni járnak...

Tovább...

Csodák

Felötlik,
valami piros, kékes délibáb,
s leborulunk a földig.

Tovább...

Mennyi élet!

Vonatkupémban kiabálnak.
A mezőkön csapzott-hajú,
jókedvű, izmos emberek
égfelé tárják karjukat.

Tovább...

Nagy bánat

Az életem játékos kis gyerek volt
A sok örömből ki se látszott
Reggeltől estig mindig játszott:
Hintában ült,
Égig repült...

Tovább...

Egy virághoz

Leejtettem és megtapostam
pedig Valakitől kaptam Magát,
de véletlen volt,
s nem akarattal történt -
Ugye kis virág, megbocsát?

Tovább...

Három dalt írok

Tollam zenéje halk, kaparó nesz:
az első bús, de vigasztaló lesz, -
Édesanyámnak írom.

Tovább...

Mélyre ások

Bábel
újra-épülő, szörnyeteg
tornya sötéten áll fel.

Tovább...

Alkony

Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

Tovább...

Csak egy...

Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat...

Tovább...

Telepátia

Mikor sóhajtasz, sírsz távoli tájon,
itt széldulásos, viharos az éj,
s engem kerül az álom.

Tovább...

Sorsokat írok

A Göncölszekér vertacél rúdjából
tollat faragok.

Tovább...

Éjszakák

Gyertyád mind komorabban ég. A falról
megnőtt árnyalakok válnak le némán:
gyásznehéz, gomolyos, fülledt sötéttel
állják körbe virágfűzéres ágyad.

Tovább...

Kártyázás közben

Leülünk körben
és beszélgetünk halkan...

Tovább...

December

A kályha tüze pattog. Körbe kába,
nagy fáradtsággal fejek hullanak össze
s valami titkos vágytól ösztönözve
bámulnak ki a csöndes éjszakába.

Tovább...

Hová lett a dal?

A nap arcomba tűz,
s csak könnyeken át látom,
hogy rámhajlik a fűz.

Tovább...