 | Dayka Gáborköltő, pap és tanár |
Nyájasbb artzúlattal arany szekerére fel-űlvén
Innepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.
A fagyos Északnak zúgó fúvallati szűnnek
A bádjadt Zephyrek lengedezési között.
Az én szerelmesemnek meg-hívása
A gyenge bor-tövetske
Szil-fánkat ált-ölelte:
A tiszta tsermelyetske
A színes hant virágit
Tsókjával harmatozza...
Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd
Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt
Lelkem tüzétől elragadva,
Átölelém az egész világot.
Phryne az ég havánál
Fejérbb alakkal ígéz:
Corinna barna bőrét
A nyár szeplői jegyzik...
Phyllis haragra gerjed,
S bosszút kiált fejemre,
Ha Chloe néha csókot
Nyer homlokára tőlem;
S ha Chloe mást ölelget...
Homályos bánat dúlja lelkemet,
Talán újulnak régi szenvedésim;
Talán tündér előreérezésim
Rémítnek, s új lest hány a végezet.
Többé reá se nézek!
Nem kell nekem személye!
Hűségtelen Corinna! -
Előbb miket nem ígért
Mézzel folyó beszéde!
A bor hajlékony ága
Szilfánkat átölelte;
A tiszta csermely íme
A színes hant virágit
Csókjával harmatozza;
A játszi napsugárok
Lejtőznek a folyóban...
Ne hidd, amit a barátok,
Ha midőn a pénteki
Öldökléstől feltört hátok,
Szoktak predikállani,
Hogy a múló gyönyörűség
Ha egy percig elragad...
Az új esztendőnek első napjára
Eggy esztendő ismét el-múlt,
S által-repűlt setét honjába:
De kedvem újra bé-borúlt.
Mit várom végemet heába?