 | Czóbel Minkaköltőnő |
Csillagról csillagra szép
Angyallelkek szállnak,
Megváltás hirét viszik
Széles e világnak.
Remegve nyúltam, vágytól égve
A távol csillagok után,
Repülni vágytam - úti kedvem
Megtört az élet derekán.
Nem ismerem - de végtelen szerelmem
Csak az Övé,
Sohsem láttam, de gondolatom
Csak is felé,
Felé száll,
Mint vándor úton haza térő
Tévedt madár.
Tavaszi nap, korai nap
Süt a zöld erdőre,
Sűrü erdő, fenyü erdő
Halavány lesz tőle.
Szőke hajuk, barna hajuk
Himbál hullámon,
Fehér testük el-felmerül
Kék holdvilágon.
Ha illatos nyár tova lebben,
Ősz tisztje, hogy virágot szedjen,
Ki kérdi, a selymes mezőt
Hány díszíté? - Később, előbb
Elhal mind, mind; majd jő a tél,
Kegyetlen-jó, hideg, fehér.
Hófehéren árad a hold sugárja,
Sötétlő kert feketéllő lombjára,
Fekete lomb sürüjéből kiválik
Egy madár szárnya.
Pihennek a fűben
Szénagyűjtő lányok,
Kaszások pihennek -
Megnyugszik kaszájok.
Hold jön fel - nem érünk rá várni,
Virág int, - nincs időnk megállni,
Boldogok vagyunk, - de hiába -
Nem érünk rá a boldogságra.
Kis királykisasszony
Mind befogja szépen
Négy fényes páváját,
Kocsikázni mégyen.
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kivánj többet, mint egy álmot,
Az álom élet édessége:
A boldogság, a csend, a béke.
Először hogy ha elhagyott
Barátod, kedvesed,
Sötét lesz élted, fénytelen
Szíved majd megreped.
Hol zöld fenyügaly közt
Húros rigók járnak,
Pillangó szárnya nőtt
A lepkekirálynak.
De nehéz igy fel a hegynek menni!
Álmaimban nem kisérhet senki.
Hogy birjam el e nagy boldogságot,
Ezt a nehéz gyönyörű nagy álmot?
Hófehér fátyolruhámon
Hold sugárja megakad,
Jobbról-balról felrebbennek
Az elalvó madarak.