 | Csokonai Vitéz Mihálya magyar irodalom egyik legjelentősebb költője |
Míg nálatok
Itt múlatok,
Minden gondot oszlassatok,
Fel ne bontsák,
El ne rontsák...
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Jaj, hogy szenvedek ily méltatlan,
Hogy leve rabbá egy ártatlan.
Bessenyei obojjára,
Horváth réztrombitájára,
Szabó zengő hárfájára,
Mátyási tamburájára,
Főldi érzékeny lantjára,
Kazinczy Orphicájára...
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!
Amynt
Laurám nyomát e zőld fák
Alatt keresem:
Ah, szóljatok, nimfák!
Hol van jegyesem?
Hol van, hol van jegyesem?
Most vagyok veled szemben
Először, miólta élek:
Mégis belől szívemben
Mindég kínzál, kegyes lélek.
Tavasz virít, s száz rózsa nő
Orcádnak Édenében,
S szemed kerűletében
Május mosolygó napja jő.
Ti, Páphuson nyitott, kacér
Tekintetű leányok!
Ti minket édes ízletű
Nyilakkal öldököltök. -
Mikor levert erőnk felett
Feláll királyi széketek:
Reánk bodor kacajjal
Nehéz bilincset üttök.
Poéták! felőletek
Azt tartják, hogy bennetek
Lakik istenség,
Melynek égi malasztja
Tüzetek felgyúlasztja,
Mely bennetek ég.
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Nyúgodalmam tolvajnéja!
Szánd meg szenvedésemet,
S hidegséged, mint egy héja,
Ne tépje úgy szívemet.