 | Bárd Miklósszületési nevén Kozma Ferenc, költő |
A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
Így volt-e tervedben Uram?
Virrasztó szemed csukva van,
Nem döntöd el, ki győz, ki essék,
Az isteni bús semlegesség,
Sorsára bízta e szép csillagot.
Ez lázban égett, dacban lobogott,
S te pillanatra lehunytad szemed.
Fütyül a szél, a nemzetközi szél
Át lyukon, résen vígan zöngicsél.
Éles a füttye, messzi hangozó,
Terjeszti színpad, film és rádió:
Idegen hangok, szók és divatok,
A pendelyes itt négy nyelven gagyog
S "hau dujudú"-z a kis hamis
Magyarul is -...
Egyszer nagyrégen sírtam... fáj az emlék:
Mikor az anyámat temették.
"Miért, - miért?"... Az örökös "miért"
Szó, gondolatközhely, mely kérdve kérd.
Veszkődik, mint a sajtkukac a sajtba',
Erőlködik, hogy kikaparja
A lét értelmét...
Gond, te bujkálsz! Úgy megszoktalak,
Bár rút legény vagy, kelletlen alak,
Hogy ily nap, mely mindent derűbe vont,
Kereslek szerte: hol vagy szürke gond?
Hajad csapzottan csüng a homlokodra,
A kard tétováz az ernyedt marokba',
Nem véd - nem sujt, csak bambán hadonáz.
Csüggedsz - a térded citoráz,
A csapás alatt felnyögsz eltilódva,
Egy évezer dacos bajnok vivója,
Te vagy-e hát?
Kilobbantak... A siket éjbe nézek,
Három sugaras fehér asszonylélek,
Szikrák, őszéji földi csillagok,
Anni, Irén, és Margit - három asszony
A borún át föl, ti siettek ott,
S én nehéz búmat felétek sóhajtom:
Ha van-e csillagtalan éjjel?
Volt hallgatóm, egy híres vén cigány,
Ennek tetszett a muzsikám.
Cigánykirály volt - napfényes orom,
És halhatatlan a cigánysoron.
Valahogy minden elszürkült, fakó,
Meghalt a Napbanálmodó,
A rögből sarjadt ős pannon remek,
A majd száz éves óriás gyerek.
Rideg volt, mint egy napsütötte fjord,
De erre vette irányát a golf,
S az agglegényi tájék kivirágzott.
Lelkében, mint a golf a tengerekbe',
Beáramlott egy asszony lelke,
S most villát épít, meleg-házat,
A nyártól elmaradt virágcsodáknak
S mi lemosolygjuk...
Kardom törött, a pajzsom szertemállott,
Ma leütik fejemről koronámat
És megaláznak.
Istenanyám!... nagy lenne bár vétkem,
A siralmak e zordon éjjelében
Állj szóba vélem.
A korzó népét nem izgatja már:
Öngyilkost hánytorgat az ár,
De a hajósok rúdra kaptak:
"Azért se adjuk a haboknak!"
"Utána!" - s mig fölhajt az estben
A ladik- és a hullaverseny,
Fogadnak rá a pestiek:
"Nem érik el!" Nagyon siet...
Sírhatnék... Élted késő alkonyatán
Gonoszul megcsúfolt a sátán,
Mulandó bájak hervadt asszonya.
Oh, fájó, szívbe markoló csoda:
Te megáldott egy boldog nászban,
Tört liliom özvegy gyászban,
Bús csendjében egy fülledt őszi éjnek,
A gonosz odalökött egy hivének...
Az alkonyodó napba nézek,
S vöröslő pitvarában a nagy éjnek
Beszámolok...
Lovas vitéz voltam,
Éltem - szerettem, sose számítottam,
S egy bálványom volt: ez a hitevesztett,
Ezer év óta vérző nemzet,
Ezt nem róják föl nékem odafenn. -...