Aszlányi Károlyíró és újságíró |
Kilenc szomorú tücsök csiripelt
hajnalban, a házatok előtt
és én voltam a karmester úr.
Nem kell már, csak aminek neve van
s pontosan tudja, ki, mire küldte...
Csitri-asszonynak, akit mostanában szerettem
Halszemű, komisz fajankó-népség
addig rázta öklét felénk míg
leszakadt az égbolt s nem találjuk egymást
soha többé.
A tavasz itt hiába tengeti
énekes fiait. Hiába minden
faláska jó és csipetnyi álom,
erős a lánc és kövér a járom
(a szerelemről nem is beszélek.)...
Elkékült szemmel s trillázó szívvel
megyek, mezőn, erre, arra; térdig kalászban
sárga datolyákról álmodom.
Hányszor mondtam: uram, de jó az élet
terített asztal partján. De szépen dalolnék
tele gyomorral: mint olajos torkú madár
s részeg villanypóznák; tavaszkor.