 | Arany Jánosmagyar költő, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára |
Ritka vendég Rácországban
Zsigmond a király, a császár:
Jól fogadja István vajda,
István, kinek apja Lázár:
Hét egész nap látja dúsan,
Becsülettel, emberséggel;
Nem felejti, ki a gazda,
S nem felejti, kit vendégel.
Hunyad alatt, egy kis házban,
Élt az özvegy, talpig gyászban;
Mint gyümölcs a fát, lehajtja
Nehéz gondja, gondolatja:
Neveletlen négy magzatja.
Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölbe:
Vágyom én e nyájas körbe.
Pál, fordulásod forduljon mindig örömre!
Pál, megtérésed hagyja sokára az ég.
Elfolyt a méz a köpűből,
A köpű is romba:
Beléesett egy vén medve
Világfájdalomba;
Dirmeg idébb, dörmög odább,
Hangja szép goromba:
Hej! nem így volt, más világ volt
Fiatal koromba!
Ne hagyjon el engem a múzsa kegyelme,
Ne fogyjon el addig ez a vékony elme,
Míg rólad is egy dalt könyvembe nem írok,
(Szűk hála, de minden, amit adni bírok).
Toldy Ferenc tetemét nagy erővel nyomja ez a sír
S kétszerezett súllyal féltve takarja porát...
Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.
Ha napfényes Vízkereszt
Megcsordítja az ereszt,
Akkor évben jól ereszt...
Prometheusz nem vagyok, de kínját érezem,
Mint régi Tantalusz szomjazva éhezem,
Fut perceim nyugalma.
Anyai gond, anyai báj
Virraszt a bölcső felett,
Redős homlok, mosolygó száj...
Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha lopok:
Ha is lopok, ha is nem,
Elélek már, úgy hiszem.