Ady Endre rövid verseiteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Záporosan hadd vágjak a szemébe,
Hogy: semmi
S hogy lenni:
Ez volna tán, ha volna tán, magyarság.
Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen...
Kopogtatnak a szivemen,
Szép, piros, méltóságos ajtón
S jönnek a látogatók
Fürge sorokban.
Öreg, talyigásom, Szent-Lélek,
Be félek, félek,
Be visszament megint az Élet,
Öreg talyigásom.
Nyögök s mind terhemmel
S aztán nagy, visszatért
Élet-szerelemmel
Kívánkozok a tegnapba.
Szép nyár van ott?
Itt nyara van minden pimasznak:
Én meghalok.
Öregszünk, öregszünk, öregszünk
Most tán állnánk meg,
Nem cél, nem pálya:
Ez a világ leghülyébb
Komédiája,
Jaj; öregszünk, öregszünk, öregszünk.
És meghalok és semmi, semmi.
Körülbelül két asszony fogja
Észrevenni.
Óh, elégtétel éjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.
Szemed szomoru és gonosz,
Két mély gyehenna-fészek:
Marja ki sós könny a szemem,
Ha a szemedbe nézek.
Nagyot lökött rajta pár csalafinta
S messziről milyen pompás volna bámulni:
Nini, a hinta!
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Ki egyetlen, bús, vaksi szemmé
Teszed a testünk,
Szent festék, mellyel az egekre
Lázadó, nagy képeket festünk:
Áldassál, emberi Verejték.