 | Ady Endre versei a vágyakozásrólteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Ez a nagy, szomorú fűz
Az én falusi fáimmal szemben,
Nem bólintgat kín-keservesebben,
Mint egy régi-régi fűz,
Egy régi-régi fűz.
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Hódolni kergettem elébed
A vágyak éhes csapatát,
Nomád, vad, büszke csapatát
A vérnek.
Rólad álmodom:
Kincses szerelem sátra.
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.
Szép nyár van ott?
Itt nyara van minden pimasznak:
Én meghalok.
Szemed szomoru és gonosz,
Két mély gyehenna-fészek:
Marja ki sós könny a szemem,
Ha a szemedbe nézek.
Elmúlt a régi, tiszta vágy,
Amellyel egykor környezélek,
Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od'adnék
Egy csókodért nem kell az élet!
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Úgy kötöm meg a szivemet is,
Miként strófákkal kötöm meg a dalt:
Keresem és kerülöm a vihart.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
A Nap huga, zöld szemü lány,
(Kit imádnak álom-vitézek)
Megszánt egy holdas éjjelen
És megigézett.
Kék szemei asszonyosak,
Nedves és friss csöpp, piros szája:
Megcsókolom, eltaszítom
Félőn, megbabonázva.
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szivem.
Itt vetkezik, itt dobja le mezét
S már nem is kell tán.
Bemegyek és megfogom a kezét,
Ablakhoz viszem s megmutatom:
Idevilágol a túlsó part.