 | Ady Endre versei a magyar nemzetrőlteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.
Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.
Mi nagy szépségünknek
Sohase volt ismerője
És merője,
Mert a magyar mindig dőre.
Záporosan hadd vágjak a szemébe,
Hogy: semmi
S hogy lenni:
Ez volna tán, ha volna tán, magyarság.
Én véreim, akiket közös átkunk
Vett el tőlünk s szakított messze-messze,
Tán túl-sokszor jutunk az eszetekbe.
"Diák, írj magyar éneket,
Diák, a Földön Dante is élt."
Kacagott, kacagott a diák.
Magyar elvégezéssel,
Gyászos, magyar hibákkal,
Érettük kicsúfoltan,
Kezdek most már nagyon is
Kötődni, nem törődni
A világgal.
Halj meg már bennem, te civódó magyar,
Békétlen Koppány, hunn ördögök fia:
Komédia minden, komédia,
Nézzek immár nagyobbakra is.
Most alszik a magyar a magyarban.
Minden nációnak van terve.
A magyar azt mondja, ha tönkrejut:
Igy akartam.
Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, ime, száguldani akar.
Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ködben ül a Tátra orma,
Ködben a paloták tornya
És itt és ott, néha-néha
Lobban egy picike fény
És megfeszül a vitorla.
Nagy magyar hite a Hitnek,
Eötvösé és Kemény Zsigmondé
S több csodáké, akiket vártam,
Be jó, hogy már elveszítlek.