 | Ady Endre versei az életrőlteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Egyszer-kétszer
Meghaltál már, vén, bolond úr
S ellenséggel
Vívtál néhány hős csatát.
Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Töff-töff, robogunk
Motólás ördögszekéren,
Zöld gépkocsin,
Éljen az Élet, éljen, éljen.
Lovamra patkót senki nem veret,
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
Nagyot lökött rajta pár csalafinta
S messziről milyen pompás volna bámulni:
Nini, a hinta!
Úgy látom majd a glóriátok,
Sok pénzetek,
Mostoháim, ti szerencsések,
Mint valami nagy betegséget.
Óh, furcsa Élet,
Hogy fáj minden sokod
S mégis, hogy sietek
Ok nélkül,
Jobban, mint valaha, elébed.
Élet, Élet, Élet,
Mindig növekvő menedékek,
Tudom én jól, hogy vétek,
Mégis olyan jó
Szárnyalni felétek.
Kiket szerettem
S mert én szerettem őket: néhaik,
Harmincadik András-napomkor
Érkeztek ünnepi menetben.
Cseng az élet harangszóval,
Cseng az élet hivogatón,
Cseng az élet, evoé.
Anyám hangjában szomorúság,
Apám hangjában vad feledés.
Jaj, be kicsiny az élet,
Be kevés, be kevés.
Ma valaki tréfált velem,
Boros, mámoros éjjelen
Elém-állt, mellére csapott:
"Kuruc Ádám deák vagyok."...
Ím, itt van a hónyom alján
Orosz, francia, rác és talján
S itt van az életem balján
Minden tévedésem.
Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.
Hiába ragadnak szent mámor-hattyúk
Boldog, nagy Vizen,
Gágogását hallom józan ludaknak,
Nincsen semmi sem,
Ami megmaradjon.