 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Ezer dalnak szent Viselőse,
Új érzések bolondos hőse:
Megállok. Lehajtom fejem
S rívó kacajjal kérdezem:
Kinek, minek, meddig, mivégre?
Vadászgatnak múltamban a gondok:
Ki szoknyákért futkostam bolondot?
Megérte vagy meg nem érte? :
Késő van már, mit bágyasszak érte.
Ma valaki tréfált velem,
Boros, mámoros éjjelen
Elém-állt, mellére csapott:
"Kuruc Ádám deák vagyok."...
Nem könnyen törődők a házak
S ha csöndes, jó éjszaka van,
Sírnak, fájnak, indulnak, másznak
Az eltávozottak után.
Ezvorász király pihen itt,
Szerette az isteneit,
Szerette a bort és a nőket,
A vitézi hadbakelőket,
Szerette a földet, a magot,
De búsan halt meg,
Mert gyermek néki nem adatott.
1
Fiatalon indult s féktelenül
S büszkén, hogy egyedül és fiatalon,
Ifjú, szép magzatom, az Árvaság.
Árvaságom volt első diadalom,
Az Árvaság, mely megöregedett.
Bóbiskolván lehajtott kardomon
Mint a piros vér a fehér havon,
Visszáját úgy virítná szerte
Énem, e legnagyobb nagy-hatalom.
Pogányok üdve: érlelő nyár,
Nyüzsgő világ, por és salak -
Én, bús faun, karom kitárom
És áldalak, megáldalak.
A Hajnal, aki szeretőm volt
S egyetlen, akit el nem én hagytam,
Tegnap megállott cicomáson
Én miattam.
Én édes semmiségem,
Ficánkja bús magamnak,
De nézem s szívvel nézem:
Merre ragadnak
Világ-veszettség dühei.
Ha kinek Isten úgy tartotta,
Hogy élnie kell,
Hogy félnie kell,
Álljon minden ároknál jobba
S álljon minden rossz hitnél jobba.
Ma elindult elébem valaki
S ma indulok vont derékkal elébe:
Üdvözlégy, te hajnalos, szűz leány,
Nyűtt alkonyom selymes vászoncselédje.
Szép Húsvét jött most, cifra és derült,
Uram-Istenem, ez se sikerült:
Egy kalendáriumi szomoruság.
Én már régen-régen úr lennék
S vagyok öreg temető-szolga:
Volt egy asszony s az életet
Rámparancsolta.
Adás, igéret, tilalom,
Parancsolat avagy alázat,
Ki leszel, mikor újra látlak?
Szined elé hadd készülhessek.