 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Árpáddal jött, magyarul élt,
Anjouknál kopját nem törött,
Tán török előtt megfutott
S hamar koldusra vetközött.
Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.
Drága istállókban kényes paripák,
Tíznek vagy húsznak millió az ára,
De piszkos csatakban, éjszakán, ködön,
Hurcolják gyilkoló próba-csatára
A fiainkat Mezőhegyesen.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Durva lárma zúg körültem,
Küzdelemre vár az élet.
Megállok a sorompónál,
De nem tudom, mit csináljak:
Harcba szálljak, visszatérjek?
Rejtett törvényed, Uram, akkor láttam,
Mikor megint vígan szedtem a lábam
S megint nevetett a szemem
S az Élet teljes kórusa
Megint csak énbennem dalolt
S úgy buktam föl, mint buta holt,
Megfagyottan a teljességes nyárban
S fölöttem minden kórusok kórusa...
Tarlott, összeégett mezőkön
El-messzeszáll a gépdübörgés,
Megáll a messzi tanya-ember:
Sóhajtás ez vagy lassú hörgés?...
Jók ezek a véres zavarok,
Szépek és megbolonditók:
Ha akarom, élek
S ha akarom: meghalok,
Jók ezek a véres zavarok.
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
Piros hajók kék Oceánon,
Öröm-zászlós, boldog vándorok,
Szép vitorlások, merre futtok?
Urak, urak: belső, bús örömök,
Halk mámorok.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen...
Napverte pusztán, lila ég alatt
Lángol a vörhenyes homok.
Egy óriás, tüzes kemence
A puszta. És én loholok.
És én loholok, loholok.
Megcsúfolt ember, ember, Ember,
Már mi régen nem voltunk jóban,
De szántalak, sajnáltalak
S néha-néha csinosítóbban
Néztem reád s kedveltelek.
Undok, füstös tűz-cafatokban
Hullott reád a nyomoruság
S az iszonyat, ez a vad husáng,
Veri búsan lelked tetőjét
S félek, hogy eloltja a fájást,
Óh, fájás, fájj tovább és jobban.