 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak ligetében.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
De a szeretőm elszaladt.
Szép szeretőm: az ifjú Mosoly.
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.
"Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására."
Ezvorász király pihen itt,
Szerette az isteneit,
Szerette a bort és a nőket,
A vitézi hadbakelőket,
Szerette a földet, a magot,
De búsan halt meg,
Mert gyermek néki nem adatott.
Krisztus szent árnya s Heine ördög-arca
Táncolnak előttünk az uton.
Hull, hull a szitok, a röhej, a sugár.
Szaladnak a bélyegesek
S egy nagy csillag van a homlokukon.
Aranyom, én kies parti termőfád
Akartam volna lenni.
Zengő tavaszú, őszi mámorú,
Sok virágos, bűbáj-gyümölcs-hozó
S nem lehettem, látod, semmi:
Vén tarkómon a kétség megfogott
S az életem is sietős lett.
Ma találkoztam veletek,
Kiket ma is siratva bánok,
Őszi vasárnap-délutánok,
Hideg ajkú, halott mátkáim,
Kisvárosok bús leányzói:
Őszi vasárnap-délutánok,
Ma megint találkoztam veletek.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.
Jön a Karácsony fehéren
S én hozzám is jön talán majd
Valaki a régiekből.
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
Holdnak, mint minden jó vitéz,
Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak,
Mögöttem ott-hagyott, vén,
Unott és lusta éveim gyalogolnak.
Álom-mázsát hordok magamban
S mint ragyogó, súlyos kisértet
Nézegetem a maiakat
És imádkozva látok, mérek.
Mit esdve kért a jámbor názáréthi,
Ma száz és száz átkozva, sírva kéri.
Nem változtunk mi emberek: magunk,
De, jaj, sokan, nagyon sokan vagyunk,
Halk sóhajban ezreknek vádja reszket:
Ma nem egy váll hurcolja a keresztet...